A pillanat, amikor üvöltenél.

Hát itt van/ vagy. Most, nekem, sok vagy. Mert vagy. Itt. Magyarázni, ezt nem lehet. Te. Te... A... B... Mindegy, és nem. C'est la vie. És nem. Ez vagyok én.

Re:

Sajnos és nagyon is.
Az az érzet, mintha hajótörés után egy üres (Murphy ez is, persze) rumos hordón hánykolódva nézne vissza az ember a hajó hült/süllyedt helyére. Vajon lehetne-e mégegyszer az, úgy. Az érzet vagy az abból fakadó késztetés. Ahogy tenyérbe simul a világ, vagy a toll és kéz alá a papír.
Elfelejti-e az ujjbegy, hogy is kell? Vagy valahol mélyebben halt bele a hétköznapokba valami? Vagy alszik? Ha igen, kelj fel Komám, ne aludjál!


"Ami egyszer volt,
Újra nem jön el."

Öregszünk. Elvesztünk, mi  vándorok a befogók és az átfogók között. Serkentünk, daloltunk: "Oly mi szép/keserű az élet!" Koptunk, fogytunk. Ennyi volt. Felnőttek lettünk. Vágy helyett realitás. Jövő helyett jelen. Szomorú. Vesztettünk, pedig nem akartunk. Elfogytunk, miközben dagadtunk, hogy fennmaradjunk az élet vizén.  Lebegünk, merengünk. Hol vagyunk ettől. (?)  Sodornak a hullámok...

Chasing Amy

Silent Bob: Chasing Amy.
(Shocked silence, more for the audience than anyone else)
Holden: What? What did you say?
Bob: You're chasing Amy.
Jay: Why do you so shocked for, man? Fat bastard does this all the time. Think just because never says anything, it'll have some huge impact when he does open his fucking mouth...
Bob: Jesus Christ, why don't you just shut the fuck up. You're yap, yap, yapping all the time. Give me a fucking headache. (to Holden) I went through something like what you're talking about, a couple years ago, this chick named Amy.
Jay: When?
Bob: A couple years ago?
Jay: What, you live in Canada or something? Why don't I know about this?
Bob Bitch, what you don't know about me I could just about squeeze in the Grand fucking Canyon. Did you know I always wanted to be a dancer in Vegas? (does a gesture with his hands, a reference to a move by the exotic dancers in "Showgirls") Betcha ya didn't even know that shit, did ya?
Jay: So tell your fucking story so we can get outta here and smoke this.
Bob (to Holden): So, there's me and Amy. And we're all inseparable, right? Big time in love. Then four months down the road, the idiot gear kicks in, and I ask about the ex-boyfriend. Which, as we all know, is a really dumb move. But you know how you don't wanna know, but just have to know--stupid guy bullshit. So, anyway, she starts telling me about him. How they fell in love, how they went out for a couple of yeas, how they lived together, her mother likes me better, blah blah blah blah blah. And I'm okay. Then she drops the bomb. And the bomb is this: it seems that a couple of times while they were going out, he brought some people to bed with him, "menage a troi," I believe it's called. And this just blows my mind, right? I mean, I am not used to this sorta thing; I was raised Catholic, for Gods sake.
Jay: Saint shithead.
Bob (to Jay): Do something. (to Holden) So I'm totally weirded out by this, right? So I start blasting her. I mean, I don't know how to deal with what I'm feeling, so I figure the best way is to call her 'slut,' tell her she was used. I'm out for blood, I really want to hurt this girl. I'm like, "What the fuck is your problem," right? And she's just trying to calmly tell me it was that time, it was that place, and she doesn't feel like she should apologize because she doesn't feel that she's done anything wrong. And I say, "Oh, really?" That's when I look her straight in the eye, tell her it's over. I walk.
Jay: Fucking-A.
Bob: No, idiot, it was a mistake. I wasn't disgusted with her, I was afraid. In that moment, I felt small, like I lacked experience, like I'd never be enough for her or something like that, you know what I'm saying? But what I did not get: she didn't care. She wasn't looking for that guy any more. She was looking for me, for the Bob. But by the time I figured this all out, it was too late. She had moved on. And all I had to show for it was some foolish pride which gave way to regret. She was the girl. I know that now. But (lights a cigarette) I pushed her away. (pause) So I spend every day since then chasing Amy. (pause) So to speak.

Énképlet

Ki kell ebből szállni. Az alkoholizmus nem jó irány, csak társadalmilag elfogadott maszlag. Igazából csak nem szólnak be rá. Ha lenne rendszere az életemnek... Gyűlölöm a rendszereket. Az nem én vagyok. Valahogy sose, semmiben nem tudtam - hosszan - fenntartani a szabályokat. Azok arra vannak, hogy meghágjuk őket. Most a felülről vagy alulról, az mindegy. Át kell törni. Viszont van egy fura csengése a szabályszegésnek. Az akkor jön, ha olyannal futsz össze, aki szereti a szabályokat, akit érdekel... Érdekel, hogy mit gondolnak. Róla, rólad. Engem lassan nem érdekel. Mire fel? Voltam már jó, vagy szürke, ezerszer. Mit nyertem belőle? Semmit. A vége mindig ugyanaz volt. Minden téren. Ugyanúgy végződött mindig. Ugyanannyi volt a lecsengése az összesnek. Mára egy lélek szellem lettem. Még fénylek, mert friss a dolog. De már csak lebegek ide-oda.

Egy apró a net gyomrából

"sokszor bevillan az a hajnal.
az a szoba a lakásodban.
a cipőink a padlón.
meg a felboruló boros üvegek.
pedig csak átutazók voltunk.
egymás életében."

(innen)

Igazából kár az elveszett bejegyzésekért. Nem fogom pótolni.

Elmaradásaim

Rossz szokásom, hogy időnként elúszok a dolgaimmal. Viszont az adósságaim mindig törlesztem, még ha azok magammal szemben is vannak. Gigaposzt következik:


day 11 - a song from your favorite band

Nagyon szeretem a Kispál és a borzot is, valahogy rájuk nőttem fel. A Kiscsillagból viszont kihallom, a koncerteken látom, hogy mennyivel felszabadultabbak. Rengeteg számukat hallgattam ronggyá, amikor 1-1 élethelyzetben megtaláltak. És bár ez nem csak erre a zenekarra érvényes, de ha látom, hogy koncertjük van, akkor hacsak valami közbe nem jön, megyek.
Megadják azt a koncertélményt, hogy egyszerre tudsz ugrálni és torkod szakadtából énekelni, ha épp az kell, akkor sírva vigadósan, ha meg az, akkor önfeledten.

day 12 - a song from a band you hate  

Fiesta: Valahogy rühellem ezt az állatinos tamtaramot. Nem is beszélve az elképesztően bagatell dalszövegről. Az egyetlen élményforrás ezeket a szövegeket csak olvasni. Enyhén tragikomikus.

day 13 - a song that is a guilty pleasure

Talán nem is maga a szám, mint inkább a klipje. A maga módján bájosan egyszerű, bújtatva benne a 90-es évek NDK-ját idéző szexualitással, amely korai pubertásom első élménye volt ilyetén téren. Amikor még az ember felkelt hajnalban, hogy elcsípje az MSAT adón a sms szavazós videó klipeket, hogy vhs-re rögzítse azokat.

day 14 - a song that no one would expect you to love

A filmet egyszer sem láttam, én a veszprémi színházban találkoztam vele és úgy nagyon tetszett. Annak ellenére, hogy nem igazán vagyok oda a musicalekért. Ebben a számban pedig van egy kis varázslat.

day 15 - a song that describes you

" Elnézést kérek, ha valakit megbántottam volna,
Tudod, soha nem voltam én bébi rossz kissrác,
Aki csalna, ölne, lopna, szitkozódna vagy rabolna,
Csak akkor voltam gonosz, mikor épp nem volt más.
Gyakran martam, mint egy kobra, de nem vertem nagydobra,
Nem voltam tekintettel se nemre, se korra,
Tettem én a jóra, és hát tettem én a szóra"

day 16 - a song that you used to love but now hate

Valamikor nagy kedvenc volt, de vigasztal, hogy sokan mások is szerették. Ekkoriban még bőven thai boxoltam. Emlékszem az egyik meccsem előtt épp ez szólt bemelegítés közben. Egészen Rockysnak éreztem magam, abban a pillanatban ez volt az én Eye of the tiger-em. Ugyanakkor rémlik egy olyan is, hogy valaki vagy rendkívül humorosan/tufán kéri a rádióban: 'Az ejfel ötvenhattól kérném a zöldet'.
Anno valaki lemásolta nekem kazettára az egész albumot, ami brutálisan szar volt, hamar feledésbe is merül. Egykét éve előkerült és egyszer fogadás tárgyát tette, hogy végighallgatjuk az autóban utazás közben. Elméletileg végigment, de azóta nem láttam.

day 17 - a song that you hear often on the radio

Elképesztően népszerű szám, azon kevesek egyike, amiről tudtam, hogy szeretem, de fogalmam sem volt, hogy mi ez. A dalszövegre nem igazán lehetett rákeresni. Pedig szinte mindenki ismeri, mégis nehéz bedobni, hogy nem tudod mi a címe annak a számnak, amiben szaxofonoznak?
Pusztán egy fél éve tudtam meg, hogy ez az.

day 18 - a song that you wish you heard on the radio passz.........

Az MR2 Petőfi megújulása előtt nemigen volt közös metszéspont a rádiók és az általam preferált zenék között, így gyakran kívántam, hogy játszhatnának valami jót. Vagy zenét.

day 19 - a song from your favorite album

Mikor felfedeztem őket magamnak, gyorsan kedvencek lettek. Eljutottam még pár koncertjükre, de pár évvel később abba is hagyták (Így jártam az Amorf Ördögökkel is). Volt, amikor minden számukat tudtam kívülről, a hadarásom pedig pláne jól állt hozzá.

day 20 - a song that you listen to when you’re angry

Van benne valami megfoghatatlan erő. Egyre növeli a feszültséget, aztán robban. Utána máris tovaszáll az indulat, de addig jó közben az énekessel együtt mantrázni a refrént. Sárga viharkabát az egónak, sapkával és gumicsizmával.

day 21 - a song that you listen to when you’re happy

Olyan szám, amihez kell egy kis pozitív alaphangulat, hogy be tud fogadni és utána tovább is gerjeszti. Meglehet, hogy hozzátartozik, hogy nagyon kedveltem a Heineken reklámot is, amiben először hallottam. Mindenesetre vidámságos.

day 22 - a song that you listen to when you’re sad

Ebből talán kétféle is van. Van a csendes, melankolikus nihil, ez talán a Kispálféle WC-n sírni, utóbbi pedig egy igen komoly mértékű süllyedés, mint maga a haldoklás.

day 23 - a song that you want to play at your wedding

day 24 - a song that you want to play at your funeral

Talán leginkább magukat adják el. Quimby inkább, a zene és a szöveg, a klippel vegyítve valami Hrabal-Menzel-Tom Waits elegyet hoz létre. A Zehn kleine Jägermeister c. számban pedig talán a refrén az, ami megfog és alkalmasnak találnám. Valami vidám világvége. Előbbit talán nem kell, utóbbinak a hevenyészett fordítása:

Einmal muss jeder gehen
und wenn dein Herz zerbricht,
davon wird die Welt nicht untergehn
- Mensch ärger dich nicht!

avagy

Egyszer mindenkinek mennie kell,
és ha a szív megszakad,
attól nem fog megállni a világ,
tehát ember, ne is idegesítsd magad!

day 25 - a song that makes you laugh

Soha nem tudtam elkapni ezt a 'nagyon kemény vagyok' rapper dolgot, bár ez önmagában kevés lenne ahhoz is, hogy kinevessem őket, viszont egyikük kapott egy kellemes riposztot South Parkéktól, a saját dalát költötték át, de az eköré épült rész is jól sikerült. Én mindig elröhögöm. Egy mosolyért érdemes elolvasni a szövegét.

Dalszöveg: http://www.elyricsworld.com/gay_fish_lyrics_kanye_west.html

day 26 - a song that you can play on an instrument

Ha annak minősül, hogy véletlenszerűen beleütök a dal közben a csörgő dobba... Egyébként kínai evőpálcikákkal bármilyen felületen, hektikusan dobolok egy-egy szám közben, ha rám tör ennek a szüksége, bár kevés a művészeti és élvezeti értéke is bármely kívülálló számára.

day 27 - a song that you wish you could play

Eredetileg én is Manu Delago-t akartam berakni, de nem plagizálunk, noha egy olyan játékszer és a rajta való játéktudásért sokat megadnék. De ha "csak" így tudnék gitározni, akkor is több, mint elégedett lennék.

day 28 - a song that makes you feel guilty

Valami fiktív kihagyott, elfelejtett, kimaradt ugrik be róla. Valami nem körvonalazott hiányérzet, amivel adósa lennék magamnak. Például egy szelet mediterrán, egy korty Kuba. Ahova mindig el akartam jutni, és ez belebújna a dalba, ahogy azt is meglebegteti, hogy ez távoli is fog maradni.




day 29 - a song from your childhood

Buli van aprajafalván! Ezt a cd-t talán egy gyereknapra kaptuk anno közösen húgommal, és ez a Coolio feldolgozás mindent visz. Lehet, hogy azt sugallja, hogy van bajom, hát még hogy többé-kevésbé még mindig el tudom énekelni/reppelni röhögcsélve.

day 30 - your favorite song at this time last year

Az talán most mellékes, hogy szerintem fantasztikus klipet hoztak össze hozzá.
Igen jó szám. Van benne valami légiesség. Hajnalban erkélyre kiállás. Illik hozzá a kávé és a cigi is. Talán az is benne van, hogyha nagyot dobbantanál, felvetődhetnél egy bárányfelhőre egy égi rodeó erejére.
Ugyanakkor egy menetelős érzet is benne van, munkába menni, felvenni a harcot és a fegyvert aznap is.
Mint egy dokumentumfilm, ahol gyorsítva látod, ahogy egyetlen magból növény hajt ki, növekszik, virágzik és végül elszárad, és valahogy érzed, hogy így kerek minden.

Erwin jegyzet - VII.

Április volt, talán 6-a vagy 7-e, nem tudom már pontosan, mikor beértem az épületbe Erwin hűtőjét tolták ki egy kis kocsin. „Mi történt?” –kérdeztem. A két munkás nem tudta, csak mondták nekik, hogy vigyék a lomtárba. Felfutottam a másodikra. A nővér elém állt, hogy ne törjek be a szobába. „Elment.” – rikoltotta. „Mi? Hová?” – értetlenkedtem. „Nem, úgy.” Ekkor kicsit megtört minden bennem, „Az nem lehet gondoltam, hisz alig múlt 25.” Leroskadtam a folyósón egy padra. A nővér leült mellém, és elmesélte, hogy simán nem kelt fel reggel.

Később a zárójelentésből sem kaptam választ. „Semmilyen kóros elváltozás nem látható, vírusfertőzésnek nyoma nincs.” Csak néztem a szavakat, nem hittem el, hogy ilyen történhet. Itt tart ma az orvostudomány, hogy nem tudnak mit mondani… Persze beugrott az, amit Feri mesélt még annó az orvosi ambuláns tanáráról. „ Bejött az öreg, tudod, az a nagyon keretes szemüveges, és felírt egy kilencest a táblára. Megkérdezte, hogy mi lehet ez. Életünk legnehezebb negyedórája volt. Mondtunk mindent. Az orvosi iskolák száma, vagy szakterületek mennyisége. Netán a fő alaptételek az ambuláns kezeléseknél. Végül megadta a választ. >>Ennyi betegséget tudunk biztosan gyógyítani, a többinél csak találgatunk, vagy segítünk a szervezetnek.<< Leesett az állunk, nem hittünk neki. Most meg pár év prakszis, tudom, hogy igaza volt.” Elfogadtam ezt az érvelést akkor is, és most is, de hogy nyom nélkül történjen valami? Ezt nem hiszem el a mai napig.

Később mikor újra az intézetben kutakodtam, a nővér elmondta, hogy Erwin kisétált megnézni a naplementét, és sírt. Majd aludni tért. Érezte, tudta. A hideg rázott ki, hisz mindig érzett előre dolgokat, de arra mindig ráfogtuk, hogy nyilvánvaló, most mégis megfordult a fejemben, hogy mi van, ha… De nem ez nem lehet. Mikor írom ezeket a sorokat se tudom elképzelni, hogy lehetséges ilyen látnokság.

Végül elhalt bennem az űr érzése, ezer saját dolgom után kezdtem rohanni. Majd egyszer újra a tengerparton voltam, nyaraltam. Igazán nem is tudom, hogy miért ugyanazt a helyet választottam, hogy kedvesemmel pihenjünk, talán nem is esett le, hogy ott vagyunk, míg egy esti sétán nem kavarodtunk a szirthez. Naplemente volt, elhallgattam. Azóta írom a jegyzeteket. Bűntudat emészt, hogy nem tudtam segíteni rajta...

egy névtelen dokumentum

sajnálom a falakat
melyeket építettünk
közben félmosolyban
mégse bontottuk le teljesen
majd kötélen táncoló
nyugtalanságomban
kidobtam mindazt
melyben megtalálni véltelek

Erwin jegyzet - VI.

„Végtelen tehernek érzem magam. Ezért nem barátkozom igazán. Keveseket engedek be, magamhoz. Amit pedig sose értettem, az az, hogy mások miért engednek közel a lelkükhöz? Mi készteti őket arra, hogy elmondjanak féltett titkokat nekem? Például te. Te miért vagy velem? Miért látogatsz meg?” Erwin szavai még visszhangoztak a fejemben, amikor este találkoztam a többiekkel. A csapat. Ismerték őt, de mindig különcnek tartották. Meg is lepett, mikor kérdeztek róla, általában nem tették. Egy pillanatra nem tudtam, mit mondjak. Ebben habozásban benne volt, hogy meginogtam a délutáni monológjától, és kerestem a választ.
„Jól van. Javul – hazudtam. – Már nem hord fura cuccokat, de még mindig megnéz minden naplementét.” Nevettek. Majd elkezdtek sztorikat emlegetni róla. „Emlékeztek, mikor Erwin velünk volt a tengerparton? Az a csodálatos kávé, amit reggelente főzött. Vagy arra, amikor megtaláltuk az írásait, és … - Vagy arra, amikor beállított egy szál virággal, hogy Diának hozta?” Mindenki elnémult, elszállott a jó kedv. 
Mindenkinek eszébe jutott az a két hét, amelyben Diával nem tudtunk mit kezdeni, nem tudta feldolgozni, hogy hová került elutasított udvarlója. Végül elköltözött külföldre.
A csönd megtört, más lett a téma. 
Másnap míg munkába mentem elhaladtam a park mellett, ahol mindig lógtunk, mi a csapat. Újra az járt a fejemben, hogy miért tartok ki mellette. Miért látogatom? Nem volt válaszom. Talán a csodálat. Egy ember, aki megtart az elveit, nem tért el. Vagy éppen a  különleges látásmódja vonzott? Más nézőpontból akartam szemlélni a világot? 
Nem tudom.
Magamban is állítottam egy listát azokról, akikért tűzbe tenném a kezem. Nem lett egy hosszú lista, és róluk se tudtam megmondani, miért tenném ezt. Végül elragadtak saját problémáim, én se tudtam rendezni szívem ügyeit. 
Legközelebbi találkozásunk Erwinnel némán telt. Mindig mikor szólni akartam, leintett. Lehet nem akart értelmetlen választ. Soha többet nem beszéltünk erről, és én folytattam a látogatásaimat.

Erwin jegyzet - V.

Ült a szirt tetején, mint minden este, amióta itt voltunk. A többiek nem értették, én aggódtam érte. Leültem mellé, bár én nem mertem lelógatni a lábam. „Tudod nem értem miért vagy itt, ha nem bulizol? Ez az utolsó szabad nyarunk.” Erwin kinyújtotta a kezét, és végigmutatott a horizonton. „Az állandóság állandó változatossága miatt vagyok itt. Nézd, itt a tenger, állandónak és biztosnak vesszük, de mégis mindig máshogy néz ki. Minden egyes fodor különböző, az összes hullám különleges meg nem ismétlődő csoda. Vagy vegyük a naplementét. Azt mondanád, hogy mindig ugyanaz, csak más időben. De ennél jóval több. Négy napja vagyok itt minden alkonyatnál, és sosem volt azonos színű. Rózsaszíntől a tűzvörösig, vagy a fakó sárgáig mindent láttam. Gyönyörű, állandó és változatos.” Teljesen meglepett, de igaza volt. Annyi csoda mellett rohanunk el, csak mert azt mondjuk rá, hogy mindig van, de bele se gondolunk, hogy minden alkalommal más, egyedi. Ilyen volt talán ő is. Mindig mikor beszéltem vele tudtam, hogy ő az, de mégis mindig más, új volt. 
Hívhatjuk személyiség változásnak, de egyik napról a másikra? Nem, ez nem az… 

Ez egy látásmód, amit mind elfelejtünk, vagy csak szimplán elnyomunk. Szerintem ezt a kapcsolatokra is lehet értelmezni. Magától értetődő, hogy van párunk, és mik a szerepei. Mégse vagyunk képesek úgy örülni neki, ahogy van. Elvárásokat támasztunk, vágyakat fogalmazunk meg, szinteket állítunk, hogy ennek kell megfelelnie, annak kell történnie. Nem tudunk csak úgy élvezni. Az egésznek illeszkednie kell az állandóságunkba. Nem szeretjük a változatosságot, persze állítjuk, hogy de… Talmi szavak. Csak a normáink vezetnek, és folyton csak menekülünk.

Erwinben hiába volt benne ez a személet, értékrendszer, elveszett. Felőrölték a „szabályok”, és értelmetlenségük. Vagy csak nem találta meg a párját. Végül ugye teljesen kizárta magát a világból. Sokszor bennem is megfordult ez a gondolat, de inkább a társas magányba menekültem. Mondjuk ez se megoldás. Persze életem során sok-sok megtört emberrel találkoztam, mindegyik  a saját szabályaiba fásult bele, mert nem volt hajlandó belőle lejjebb adni. Ilyenkor mindig felmerült bennem, hogy „Mire jók az elvárások?” Boldogok leszünk tőlük? Általában csak azt látom, marjuk magunkat miattuk. Nem lesz jobb az életünk, sőt csomó dolgot kihagyunk amiatt, mert meg akarunk felelni nekik.

Egyszer leüvöltöttem Erwin fejét, hogy ne álmodozzon már, adjon lejjebb, akkor azt mondta: „Nincsen mit feladni, nem a szabályoknak élek.” Ezt a mondatát nem értettem a tengerpartig. Ott, abban a pillanatban minden szava értelmet nyert bennem. A pillanatok a fontosak. Örülni kell a állandóság állandó változatosságának.

Erwin jegyzet - IV.

„Ne!” – kiáltotta Erwin, majd felült matracán. Kezével a falon megkereste a kis gombokat, amelyek a sárgult vásznat tartották a szivacson. Majd az egyik sor mentén keze lassan lebukdácsolt a földre. Nyugtázta, hogy az „óvóhelyén” van. Gyakran kelt fel így az éj közepén. Ilyenkor percekig bámult a sötétbe maga körül. Végül visszadőlt a matracra, és bámulta a plafont, nevezzük inkább lebegő feketeségnek. Újra és újra átélte azt a beszélgetést, amiért ide menekült. 
Minden alkalommal akkor kelt fel, amikor a lány elveszett a metróra szállók forgatagában, és mindig ott visszhangzott a fejében: „Úgy érzem bántalak…” Nem értette, hogy miből gondolja ezt ő. Miért hiszi azt, hogy mindenbe, mindenkinek ugyanannyit kell beleadnia. Szerinte egy kapcsolat impulzív, és sosem tehető mérlegre, egyfajtára se. Mert régi dolgokhoz mérni badarság, és az újat kialakulás közben megítélni dőreség. Minden éjjel végigment ezen a hullámvasúton, és áldotta az eget, hogy nincsen a közelében semmi kommunikációs eszköz, mert akkor kapásból felhívná, és kérdezne. A minden este eljövő hullámzásnak volt köszönhető fakuló bőre, és egyre nagyobb karikái a szemei alatt. Alig aludt, félóránként felkelt, és várta őt az üres, hangtalan, fénytelen tér. Egyszer megfordult a fejében, hogy elhagyja zárkáját, és kimegy a világba, de rájött, hogy mindez semmit se érne. Újra csak talmi szavakat kapna érzelmeire, megint csak égető hiányt érezne minden percben. Bár jól tudta azt is, hogy ez az élet sem tart örökké, egyszer rá fognak jönni, hogy mindez, csak egy jól kifundált terv arra, hogy ne kelljen emberek közé mennie. Miért is menne? Nem akarja mindenkinek azt hazudni: „Jól vagyok.” És ugyanakkor senkit sem akart terhelni sebei ecsetelésével. Engem olykor meghallgatott, beavatott. Az orvosai is mindig ezt mondták: „ Reménytelen, nem enged közel senkit.” Így teltek napjai. Ugyanazon az úton végigjárta szenvedéseit. Olykor beszélt róluk, máskor mélyen magában tartotta.

Erwin jegyzet - III.

Erwin meglepett, mikor beléptem. Körbe-körbejárkált a szobában. Rám nézett, de nem köszönt, csak biccentett, nyugtázva jelenlétem. Egy darabig csak figyeltem keringését, majd megszólítottam. -Hogy vagy? – Tudod, az a fura, hogy olykor, ha rágondolok, felpörgök, máskor csak zuhanást érzek. – felelte. Tudtam kiről beszél, de magamtól sose akartam szóbahozni, mivel azt is tudtam, hogy miatta menekült ide. – Lehet az van emögött… - kicsit elhallgatott, majd folytatta – Szóval azon alapszik az egész, hogy milyen emlék idéződik fel bennem. Mert kétféle van. Az első típus, amely felvillanyoz, csak „Kezdet”-nek hívom. Mikor kettesben járkáltunk céltalanul a városban, és úgy éreztem minden az enyém.¹ Majd itt a második, amely a mélybe húz. Ez igazából csak egy konkrét jelenet. Az amikor közölte, hogy ő csak barátként tekint rám. – komor lett, rövid időre csendben maradt. Már nem tudom, hogy miről, de eszembe jutott, egy okfejtése régről: „ Gyűlölöm a társadalmat, és az azt kötő konvenciókat. Fullasztónak érzem, hisz minden kötelességnek megfelelni nem lehet. Tűrni kell, ennek vagy annak a kárára, ha az ember el akarja hitetni a nagybetűs KÖZÖSSÉGGEL, >>Ő normális.<<, különben megbélyegzik. Az aki jól leplezi magát, idővel eljut arra a szintre, amelyen szürke embernek veszik, és leírják: >>Nem ér semmit.<<, miközben lelke a mélyben szunnyad. Azt látom, hogy sok ilyen megalkuvó ember van. >>Beletörődők<<. Olyan emberek vesznek el, akik többre vihetnék, de ezek az íratlan egyezmények elhallgatatják őket, és a megfelelés lesz a végzetes bélyegük. Persze így is van haladás, a nyughatatlan lázadók, és az őket megbélyegző haladó konzervatívok által, de lehetne ennél sokkal több. Mindezeken kívül van sok egyéb szabály, törvény, követelmény, amelyeket nem lehet felrúgni, csak figyelmen kívül hagyni. Na, ez vagyok én, ezért kötök csak barátságot, és nem igazi kapcsolatot, mert az csak újabb béklyókat akaszt a nyakamba, melyek közt elveszek, és követni nem tudok, mert oly gyorsan változnak, hogy az szédítő!” Némaságát ő törte meg. – Na de, inkább mesélj! Biztos érdekesebb, mint engem hallgatni, hogyan csoportosítom emlékeim. – mondta, majd lehuppant az „ágyra” és figyelni kezdett, meséltem. Ha tudta volna, hogy mennyire nincsen igaza… Osztályozni kell, mert akkor csak hazudunk, amikor azt mondjuk: „Emlékeink idővel szépülnek.” Komplexen kell tudni őket, mindet a maga helyén.

¹Ilyen séták után Erwin mindig más véleménnyel volt a női – férfi kapcsolatokról: „ Nincs is akkora különbség. Gondolj csak bele a genetikába. XX és XY. Félig már azonos, csak apró eltérés van, az pedig nem számít, ha van közös rész.”

Új.

Erwin jegyzet - II.

A következő alkalommal Erwin hallgatag volt, csak feküdt az „ágyon”, és bámulta a plafont. Én elmeséltem neki a hét számomra legsokkolóbb eseményét. Egy közös ismerősünk bejelentette, hogy megházasodik. Fura pillanat volt ez mindenkinek, így a húszas éveink elején. Egyikünk sem gondolkozott ilyesmin. Ő csak ennyit reagált: - Hmm, regisztrált lövészárok háború. – és nevetett, ez a mondat engem is felvidított, nem voltam akkoriban valami jó passzban én se. Hirtelen csend lett, amikor befejeztem a mondanivalómat, olyan kellemes, nyugtató. – Emlékszel arra, amikor először találkoztunk? – törte meg a csendet kérdésével. – Persze. – vágtam rá, majd újra beállt a nesztelenség. Jól is jött, mert igazából nem emlékeztem rá, erősen kellett kutatnom az emlék után, végül megleltem. A társaság talán második vagy harmadik találkozója volt, és egyikünk hozta magával, hogy „Ne üljön már otthon, amúgy jó srác, csak csendes.” Mint múltkor írtam, nem is foglalkoztam vele a tengerpartig. Persze erről meg eszembe jutott, amikor egy órára készült, de beugrott a kávéházba, ami mindannyiunk mentsvára volt. Kicsi, takaros hely a belváros szívében, mégsem járt oda sok ember, legalább is délután, így a miénk volt teljesen. – Nem szeretem ezt… Nagyon nem. – morogta. – Mit nem szeretsz? – kérdezte Dia. – Előadni, egyszerűen nem megy. – és elvörösödött. Nekem ez sose tűnt fel, mert amikor a saját ötleteit adta elő, akkor annyira beleélte magát, hogy néha már a szemei tükrözték megszállottságát a témában. Sok dologról egyedi volt az álláspontja, de ezt már említettem. Például a társadalomról mondta egyszer, hogy szerinte nem más, mint: „ A legszervezettebb fejetlenség. Gondolj csak bele. Elmész szavazni.” – ő sosem ment – „ Leadod a voksod, majd izgulsz mi lesz. Végül vagy megkönnyebbülsz, vagy nem. Ezt négyévente eljátszod, és azon kívül nem érdekel. Van így értelme? Jó persze időnként eljátszod, hogy foglalkozol vele, de igazából felszínes beszélgetést folytatsz a témában, és legfeljebb annyira érdekel, hogy neked jó legyen, a többi meg le van tojva. Bármennyire is állítjuk nincsen közös tudat, mindenkiben különböző a céltudat, csak ráfogjuk, hogy egy a cél, és az erős, akár az acél. Mikor elég egy apró lehetőség arra a kitörésre, amit titkon mindenki vár, és már el is felejted ezt a közösséget, rohansz előre állítva, így teljesül be a végzetes, valamint e módon élhetsz kizárólag teljes életet.” Ilyenkor egy-egy tézis után, fátyolos volt a tekintete. Ha támad bármi ellenvetés, ő csak ennyit reagált: „Te benne vagy, így nem látod át. Én kívül állok, s jól rálátok.” Valahogy a ránk ült némaságban is ekként éreztem magam, ő most belül jár valahol, én pedig kívül vagyok ezen a téren. Fölkeltem a földről, elköszöntem: „Majd még jövök.” Nem reagált. Kiléptem az ajtón, nagyot sóhajtottam. Rossz volt így látni.

Erwin jegyzet - I.

- Mikor minden megvan, az az érzés öntött el, érted? – és nézett rám, a már-már zöld szemével, amelyben a barna foltok, ilyenkor, ha nagyon érzett valamit, kontrasztosak lettek. – Tudod mindig mondtam, hogy nekem nem kell más, csak egy ágy és egy hűtő. Ennyi, és jól elvagyok. – mondta, és egyenesen a 4x4x3-as gumifalú cella ajtóval szemközti falához állított hűtőre mutatott. Rozzant Goranje volt, rajta büszkén hirdette az évszám(1957), hogy 50 éves. Ez volt az első alkalom, hogy bementem Erwinhez, 2007. Sosem volt egy daliás alkat, és mindig csendes, visszahúzódó volt. A társaság szélén ült, és csak figyelt. Olyan 165 cm lehetett, haja fakó, nem nevezném szőkének, szeme a már említett színekben játszott, hangulatától függően változott, hol barnának látszott, főleg, ha örült, hol zöld, és akkor tudtuk, nem szabad hozzászólni. Egyszer a tengerparton beszélgettünk, mialatt a többiek a vízben voltak: „Tudod, kevés dolognak örülök a világon, mert sok mindent elront, hogy van a férfi és a nő. Nem azért, mert egymást akarják… Az egy lejárt frázis. Froclizzák egymást, egyenesen élvezik, hogy a másik nemnek okozhatnak egy-két rossz percet, órát, napot. Ezért én, csak a semleges dolgoknál maradok. Természet, állatok megfigyelése, épületek csodálata. – Tény, hogy soha nem is volt barátnője. – Amennyit az emberekkel foglalkozom, az nem más, mint önmagam szórakoztatása, vicces nézni titeket is, ahogyan >>civakodtok<<, egymás közt kavarogtok.” Amikor ezt mondta, akkor még alig ismertem, és mint mindenki, furának tartottam. Később igazat adtam neki. Beláttam, hogy tényleg van alapja az elképzelésének, még ha nem is pont úgy, ahogyan ő gondolja. Ekkortól kezdve kezdtem komolyan beszélgetni vele, mára már barátomnak vallhatom, egy olyan ismerősnek, aki a legtöbb nézetemet megváltoztatta, a maga különös kívülálló véleményeivel. Arra gondoltam megosztom mindenkivel ezeket a furcsa kalandokat, amiket átéltem vele, mellette, általa. Szóval ott tartottunk, hogy neki elég egy hűtő és egy ágy. Nos, a simán földre leterített matracot nem nevezném ágynak, csak fekhelynek, de ez csak egy dolog, a sok közül. Hogyan került Erwin az Intézetbe? Ide akart kerülni, ez így igaz. Addig játszotta őrült játékait, amíg nem csukták be. Felmászott hidakra, üvöltözve hallgatott koncerteket és a lehető legkülönösebb ruhákat hordta, végül úgy ítéltek meg a szervek, hogy jobb neki a falak közt. Élvezte, nincsen rá jobb, vagy árnyaltabb szó. Szeretett bent lenni, és soha nem akart kijönni. Persze azért vágyott oda bejutni, hogy megvédje magát, mert szerelmes lett, és elege volt mindenből. Ezt is elmondom majd, de most ezt vegyük egy nyitánynak, és legyen olyan kurta, mint malac farka.

_{2009.október 21}

Álmaim mostanában vicces játékokat űznek velem.  Ezért vagyok ébren sok éjjelen. Kiver a víz, soha nem volt dolgok páráját próbálom kiverni fejemből, miközben lihegve bámulok a sötétbe. Egy történet két évvel ezelőttről, egy tegnapról, egy olyan régről, hogy kitalálni ki az, több idő volt, mint az álom valósága. Töredékek, mozaikok, valós valótlanok. Feláll a szőr a hátamon, megrázom magamat. Visszafekszem, kezdődjék hát egy másik történet.

/álmodom, álmodom.../

kusza álmomban

Szabó Lőrinc - Képzelt képzeleteddel

Képzelt képzeleteddel képzelem,
hogy idegondolsz, kedves, mialatt
gyors kerék visz: sóvár magányomat
hívja magányod; együtt vagy velem,
ahogy veled én, és ahogy nekem
vigaszt csak képzelt jelenléted ad,
fájdalmad fájdalmamban érzi csak
enyhűlni szorítását sziveden.
Képzelt képzeleteddel képzelem,
hogy együtt vagyunk: az enyém kevés
volna, magában, míg így, szüntelen
kettőződve, mint tündér repesés
hoz-visz-cserél s egyszerre két helyen
egymásba zárva tart a szerelem.

#30 és #+1 pótlás

#30 alig egy éve hallgattam ronggyá

#+1 "Akusztika, az akusztika!"
Alapból feldolgozás, és még akusztikus is lett.

Ezzel vége. Igazából gondolkozom egy listán - olyasmin, mint Balué - de igazából, ahol írtam antrét, az annyi, ahol nem, az titok.

Dalok margójára

Szóval 30 nap, 30 dal. Tán sokszínű, de egysíkú... Jegyzetelnék a margóra.

Ez érdekes lehet, hát megosztom veletek.

Elolvasom »

nowadays. lyl

Bűnös.

Stereophonics - Dakota

"I wonder if we'll meet again
talk about life since Then
talk about how did it end..."

Kazettás.

Hungária - Ciao, Marina

"Hé, Marina!
Marina, hova mész?
Postán küldjem vissza az emlékkönyved?!!"

12+.

Csík Zenekar - Most múlik pontosan...

"Azóta szüntelen
Őt látom mindenhol..."

+1 - Akusztikus.

Basement Jaxx - Romeo

lásd még:

30 Day song challenge -- day 30

your favorite song at this time last year

mondjuk azt, hogy a legtöbbet hallgatott

#29 A homokozóban szólt...

Szüleim sokat hallgatták, így én is.
Szeretem a mai napig.

30 Day song challenge -- day 29

from your childhood

Györffy Sándor Péter

Évám

Elmentél, itt hagytál.
S érzem, hogy fáj.
Most tudom igazán
Ezen az éjszakán:
Mennyire szeretlek,
Mit jelentesz nekem
Évám ...

Látom még szemedet,
Ahogy rám nevetett,
Hajadnak illatát
Érzem még én,
S végre a kezed is
Kezemben lehetett
Évám ...

Ugye, most gondolsz rám?
Érzed a búcsúzás után,
Hogy nincs vége.
Nem szakadhat félbe,
Nem hagyhatsz magamra
Kőszívűen, kacagva,
Évám ...

Rossz vagyok, csapodár.
Te tiszta kis madár
Nem bízol énbennem,
Azt hiszed, hiteget,
Hazudik, igérget
Néked e rossz fiú,
Évám ...

Óh, hogyan szeretném
Eddigi életemet,
Bűnös szerelmeimet
Feledni én,
S egyedül Tégedet
Szeretni örökké
Évám!

Egy éve várok már,
S karomba bezárván
Végre öleltelek!
Vállamra hajtva
Édes kis fejedet,
Csókoltam ajkadat,
Évám ...

Világok omlanak,
Épülnek körülöttünk.
Pusztulhat minden, mi él.
Egyedül Te vagy most,
Kiért a szerelem
Bennem oly lángolva ég,
Évám ...

(1944)

Miért is szeressél

Miért is szeretnél -
Hisz én sem szeretlek.
Vagy ha szeretlek is,
Nem mondom Neked.

Miért is mondjam?
A virág is érzi:
Szagával igézi
A rárepülő lepkét,
A szorgos méheket.

A lepke sem beszél,
A méh csak döngicsél,
Érzelmüket mégis
Ráhordja a szél.

Rá a kis virágra,
S a virág kitárja -
Fölfedi titkait:
Szirmaival csalja,
Kelyhével takarja,
Mézével bódítja
A szerelmeseit.

(1945)

Melyik

Oly kíváncsi vagyok:
Érzelem - vagy akarat
Lesz majd egykor
Bennem a győztes ...

(1946)

#28 bűnben a tudat

A story titkos...

30 Day song challenge -- day 28

makes you feel guilty

(mondjuk...)

day 27 - If I could play that... - h.n.

#27 wanna playin'

Ehhez csak hangszer kéne, rommá gyakorolnám.